2021. 01. 27.
Janis Joplin - Greatest Hits
Ragyogás (Sorsfordító lemezek 7.)
Tartalom értékelése (8 vélemény alapján):
Janis Joplin - Greatest Hits

Egy későbbi kor zenei utazójaként találtam rá a halott csajra, akinek apró termete, zilált hajkoronájából villanó széles mosolya, virágos hippiruhái és komikusan nagy, kerek napszemüvegei már az enyészeté, csak a hangja él tovább, elpusztíthatatlanul, mint valami testetlen szónikus entitás. Lemezborítók és rockmagazinok őrzik koncertjei extázisát, a hétköznapi fotókon féktelenül boldog és szekszi, vagy üres, megfáradt tekintettel néz, esetleg részegen tántorog a kezében lógó gyümölcsös-fűszeres Southern Comfort márkájú viszkisüveggel – folyton ezt a szart vedelte – és én ilyenkor arra gondolok: Ha akkor éltem volna!
A nagy hippikorszak, flower-power és szabad szerelem idején? Látni, ahogy elszállnak a lepkék, belefulladva az alkoholba, fűbe meg heroinba? Az én rock-generációm nagyjai a nyolcvanas-kilencvenes években már nem (csak) a drogtól hullottak, hanem öngyilkosok lettek (Ian Curtistól Kurt Cobainig a végtelenbe, és tovább), ami egy szomorú kórlelet arról, hogyan facsarodik ki, ugrik össze a rockvilág tehetségeinek mentális komfortérzete az egyre méltatlanabb szerződések és elvárások szorításában. Mert szabadság nélkül nincs alkotás. Nincs zene, sem irodalom, sem színház. Csak cuki virágmintás műanyag izék, meg álkeresztény traktoristalíra (attól függ a világ mely társadalmának mely kútmérgezői basszák szét épp az ember agyát).

Tizenöt voltam amikor egy házibuliban meghallottam a Mercedes Benz című dalt. Akkor jelent meg a Jugotonnál a dulpa Janis válogatás. Egyik lemezen a róla készült film zenéi, a másikon nyers hangzású archív felvételek, nem a legjobb bevezető, úgyhogy kerestem tőle mást. Így akadtam a motoros-virágosinges albumra, azon kevés válogatás LP-k egyikére, amelyet a sorlemezekkel tartok egyenértékűnek. Nem sok ilyen van: Neil Youngtól a tripla Decade, amelynek repertoárját maga a szerző rakta össze, vagy az ominózus Simon & Garfunkel válogatás, ami után hiába szerzi meg az ember a duó összes stúdiólemezét, akkor is ezt hallgatja.
Motoros Janis Joplinnal kezdetben nem a legjobban alakult a kapcsolatom. Hiányzott róla a Mercedes Benz, ami – tekintetbe véve, hogy emiatt vettem meg a lemezt – nagy csalódást okozott. Belehallgathattam volna vásárlás előtt, ám a kis bajuszos lemezboltos a szabadkai Jugotonban azt mondta, nagy a forgalom, most nem tudja föltenni. A nyolcvanas években, szombatonként megszállták a város lemezboltjait a magyar bevásárlóturisták, mindenki lemezkötegeket markolva állt a pénztárnál, ezért azt terveztem, hogy visszateszem a polcra, és átmegyek a Városháza alatti zeneműboltba, a Proszvetába. Ott talán nem lesz ekkora forgalom. Aztán eszembe jutott, hogy pár hete tanúja voltam, hogyan pakolják le a teherautóról a lemezeket a Proszveta bejárata elé. Ötvenes kartonokban dobálták őket a munkások a platóról, szívszorító volt látni a földre csattanó pakkokat, némelyik felszakadt, én meg otthon arra is kényes voltam, ha egy lemez nem állt derékszögben a polcon, nehogy utána hullámos legyen, szóval mégis kifizettem a Motoros Janis Joplint a kis bajuszosnak a Jugotonban. Az eszembe sem jutott, hogy megnézzem, rajta van-e a kedvenc számom, annyira magától értetődő volt, hogy igen. Aztán jött a feketeleves, vártam valaki születésnapját, hogy tovább ajándékozhassam. Közben furdalt a kíváncsiság, végül mégis belehallgattam, talán mert valaki az osztályból ódákat zengett Joplinról, meg hogy: A szammertájm? Azt aztán senki nem tudja úgy énekelni, mint ő! Figyeltem, ahogy a karcos énekhang hullámzik, végig a lemezen, a saját törvényeit követve, és még az olyan majdnem slágeresre csiszolt (de azért őrültjó) dalokból is, mint a Me and Bobby McGee, előtör, megráz, aztán betakar. (Ilyen hangokkal jó takaródzni.) Amikor mindkét lemezoldalt elégszer hallgattam, megértettem, hogy bármennyire is fáj, de ezen az albumon nincs helye a Mercedes Benznek. Nem azért, mert nem tudták volna bepréselni. Ott a Deep Purple-től a Deepest Purple válogatás, annak minden lemezoldala 30 perces. Itt nem az időről volt szó. Egyszerűen ez a Joplin lemez így tökéletes.

Most, hogy ebben a komor januári időszakban több ismerősöm osztotta a facebookon Joplin születésnapját, video-clipjeit meg a fényképeit, én is újra elővettem Motoros Janist és megint/még mindig letaglózott. A Ball & Chains utáni lemezvége-csendben akaratlanul elkezdtem matatni a neten és meghallgattam néhány verziót. Ennek a számnak nincs stúdióváltozata. Eredetileg a Cheap Thrillsen jelent meg, de az is koncertfelvétel. Korábban játszották már a Big Brotherrel a Monterey fesztiválon, később a Kozmic Blues Banddel a Woodstockon, és végül a Full Tilt Boogie Banddel, amely verzió a mocis lemezre került, nem véletlenül. Nézzük, miért!
 
Janis Joplint az a Chet Helms fedezte fel és hívta San Franciscóba, aki egy rideg légkörű evangélikus családban nőtt fel Texasban, otthon nem hallgathatott zenét, nem nézhetett tévét, még a tánc is tiltva volt, ezért amikor 1962-ben az austini University of Texas egyetemre került, felrúgta a tanulmányait és San Franciscóba stoppolt. Itt először egy Family Dog nevű kutyamenhelyes hippikommunához csatlakozott, majd a helyi folk-rock klubok zsongását látva zenei szervező lett. Emlékezett Janisre az egyetemről, elutazott érte Texasba, együtt jöttek stoppal San Franciscóig. Ötven órán át utaztak így együtt, ami azért egy kicsit erősebb köteléket sejttet a puszta zenész-menedzser kapcsolatnál. Ennek a furcsa barátságnak majdnem vége lett, amikor 1963 őszén a methedrine nevű amfetamintól függővé váló Janist – dacára a lány folk-klubokban aratott sikereinek – felrakta egy Texasba tartó autóbuszra és hazaküldte.Janis Joplin és Chet Helms (fotó: Printerest)

Joplin San Franciscóból visszatérve "jó kislány": antropológiát tanul a Lamar Egyetemen, elvonóra jár és úgy tűnik, feleségül megy egy Peter De Blanc nevű férfihoz, aki számítógépes szakemberként dolgozik az IBM-nél, erősítve az 1965-ben még igencsak sovány IT szektort. A lány szülei (polgári életmód, Churches of Christ kisegyház) elégedettek, a férfit jó partinak tartják, ám pár hónap után De Blanc valamiért felbontja az eljegyzést. Janis mindeközben tovább zenél. Egyre többet gyakorol a gitáron, edzi a hangját. Az első San Franciscói szerepléseit őrző archív folk-felvételeken (1962/63) nem csak falsul, helyenként kifejezetten idegesítően énekel. Két év múlva egy texasi stúdióban már sikerül olyan demót készítenie, amelyen hangja karcos és magabiztos, mint aki kész arra, hogy a világ a lábai előtt heverjen. Ekkor jön be újra a képbe Chet Helms, aki közben San Francisco vezető folk-pszichedélikus bandájának, a Big Brother & The Holding Company-nek lett a menedzsere. Ez nem is hangzik rosszul, csak van egy kis probléma! A másik nagy banda, a haver és egyben rivális Jefferson Airplane új énekesnőt talált. Grace Slicknek hívják, igazi frontember, férfifaló, izgalmas, okos, vele az Airlpane már a világhír felé repül, úgyhogy kell egy tehetséges énekesnő a Big Brothernek is; olyan, akinek a hangja nem szokványos, mégis profi, szóval be kell vetni egy szuperfegyvert! Helms hitt Janis Joplinban, és nem is csalódott, a Big Brother & The Holding Company egy igazi gyöngyöt (Pearl – így becézték Janist) talált. Sőt, birtokolt. És éppen ez a baj! Janis hangja átragyog a két Big Brother lemez szaggatott ritmusainak, zörgő gitárszólóinak függönyén. Az olyan dalokban, mint a Ball and Chains a torzított gitár folkosan pszichedélikus hangorkánja palástot borít a gyöngyre. Janis vokáljának át kell törnie ezen, hiszen ő alapvetően blues-énekes, és ez a rekedt, karcos hang sokszor mint idegen test ragyog fel a zenekar számaiban.

1969-ben Janis új csapattal próbál. A Kozmic Blues Band soul-hangzása, szaxofonszólói másfajta összhangot hoznak, ám a zene itt is sokszor rátelepszik Janis hangjára. Ennek ékes példája az 1969 augusztus 17-én Woodstock fesztiválon játszott Ball and Chains. Joplin nincs valami jó passzban, próbál kommunikálni a közönséggel, ám az egész kissé erőltetett, a Kozmic Blues zenészei pedig hozzák az amerikai középszert: a „sörfesztiválok-kedvence” esztrád-rockzenekarok tucat-nívóját. Mekkora különbség ugyanezt a számot hallani az egy évvel későbbi Full Tilt Boogie Banddel!  Janis Joplin velük végre megtalálta azt a csapatot, aki nem betakarja, hanem felemeli a benne ragyogó gyöngyöt. A hangzás épp annyira kemény és annyira blues-os amennyire kell. Úgy tűnik minden összeáll, 1970-ben készül a lemez. Csodálatos új dalok jönnek (köztük a Mercedes Benz), még a Burried Alive in the Blues-ra kéne ráénekelnie Joplinnak a vokált, erre mit csinál? Túllövi magát heroinnal, és meghal. Boom Headshot! Mi itt azon vitatkozunk, hogy a kínai, az orosz vagy a nyugati vakcinát engedjük-e magunkba fecskendezni, erre ez a hülye picsa, ez a zseni, ez az őrült gyönyörű nő, ez a páratlan tehetség, ez a vokális wonder-woman fogja és belövi magát a kibaszott heroinnal! Szimpla túladagolás? Megfosztotta személyiségét az igazi kiteljesedéstől és bennünket további csodás daloktól, amelyek a hamvaival együtt hullottak az óceánba. Maradt utána négy album, és mindenféle válogatáslemez, köztük az, amelynek borítóján csajos-tulipánmintás tunikában lazul a motoron, és énekli, örökké, hogy: „No, no,no, no, Don’t You Cry!”

A Greatest Hits teljes anyaga itt hallgatható 

Janis 1970-ben New Yorkban (fotó: Printerest)

Függelék:
A fentebb említett, már kiforrott Joplin-demók  4-sávos hangfelvételeire a Big Brother & the Holding Company szólógitárosa, James Gurley akadt rá 1995-ben, vagyis a bakelitkorszakban megjelent ritkaság-válogatáslemezek ezt a 7 számot nem tartalmazzák. Az eredeti demókon Janis énekel és gitározik, ám Gurley néhány zenésszel utólag rájátszotta a teljes hangszeres kíséretet, és ez a körülményekhez képest egészen jól sikerült, a dalok nincsenek túl-hangszerelve, mint a nagyjából ugyanekkor készült két Beatles remeken (a demókból újragyúrt Free as a Bird és  Real Love) az Anthology lemezeken. A négy ránk maradt Janis Joplin sorlemez mellett lehetne ez afféle nulladik album, hiszen a dalok gerince az első hivatalos lemeze előtt készült, 1965-ben:


Janis Joplin (Ft. James Gurley) - This is Janis Joplin teljes anyaga itt hallgatható

Janis Joplin 1968-ban a Newport Folk Fesztiválon (forrás: Wikipedia)

Ürmös Attila: Élet a Pink Floyd után - Zenék amelyek téged hallgatnak - PRAE.HU BLOG


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés