A rock’n’rolltól messze (ám a szívhez közel) találhatók lemezek, melyek hagyományos basszus-gitár-dobalapokon túl egy másik, ismeretlen világot is befognak. Jó-nem jó? Tetszik-nem tetszik? Nem ezek a megfelelő kérdések. A kísérlet: feltérképezni új csillagrendszereket, bevonzani addig ismeretlen hangokat, és az idő majd megmutatja.

A Kampec Dolores albuma, a Zúgó épp ilyen lemez. Nem szeretem, néha az agyamra megy, mikor a folklórból szökött fúvósok önálló életre kelve szadiznak, a szaggatott ritmusrojtok-énekcsonkok meg...  mint szemnek a stroposzkóp. Idegesítő, hajat + testszőrzetet borzoló... ugyanakkor meg szeretem, mert miközben arcon csíp, olyan asszociációkat hoz, amelyekkel addig nem találkoztam: szörfözés vad ismeretlen hullámokon, csónakázás nádasok ködös rengetegében. A fekete tüskés héjából kikapart sulyom íze. Kóstoltál már sulymot? Hát ez az! Vannak ízek, amikhez semmi sem fogható. Azt mondják, olyan, mint a gesztenye, de nem az. Sok zenére is mondják, hogy olyan, mint a… Rolling Stones, Keith Jarret, Depeche Mode… Hócipőm tele az olyanmint zenékkel. Mert ha valami olyan, mint a Led Zeppelin, akkor inkább az eredeti Zep szóljon, így is túl sok a jó zene és túl rövid az élet ahhoz, hogy az ember olyanmint lemezekre pazarolja az idejét.

Szóval a Zúgó. Ez az album nem hasonlít semmi másra, igaz, léteznek utak, amelyek hozzá vezettek. Egyik ilyen ösvényen sorakoznak a Kampec Dolores korábbi lemezei, bár, aki a „Budapest, Budapest te csodás!” vagy az „Ó, ez a jeges, ó, ez a hevület, háromszázhatvanfokos lendület” sorok hangulatát várja visszaköszönni, csalódni fog. A régebbi csapatból itt csak a két frontember szerepel: Hajnóczy Csaba (frenetikus gitár) és Kenderesi Gabi (a fónikus költészet felhangjaira kacsintó ének, hegedű). Kapocsnak a korábbi Kampec-albumok és a Zúgó közt nekem egyedül a Szurgyata című szám tűnik, a Tű fokán lemezről.

Egy másik úton Ágoston Béla (Zuboly, Ágostones) érkezett, elsősorban a Dél-Alföldi Szaxofonzenekar energikus world-jazz-alter számaiban hallhatók ilyen fúvósok: nemes-piros-ízes-csípős magyar erőspaprikát hintenek a dallamra, köhögsz meg orrod folyik, de piszokul élvezed. A harmadik útról Hárságyi Péter (Kispál és a Borz, Kistehén) gőzmozdony-dobolása és ütőskavalkádja fűszerezi a Zúgó hosszú, kísérleti (néha kísérteti) darabjait, melyek előkészületei/felvételei közben annak lehetősége is felmerült, hogy az Opál Színház Übü Király darabjához (Jarry után szabadon) használják majd fel őket. A rendező, Triceps már dolgozott együtt Hajnóczy Csabával, az 1993-ban bemutatott (Déryné életét színre vivő) Szenvedély c. darabban, ezúttal azonban a közös projektből mindössze annyi valósult meg, hogy a zenekar is, a társulat is fellépett az 1996. évi Art Expo megnyitóján.

Az Opál Színház Tetrapakk című darabjával érkezett az eseményre, amelyben én is szerepeltem. Az előadás fontos része, amikor a viharkabátos Halál 40 liter terapakk-tejet vág szét bárddal egy fatuskón, az egész egy mini-műanyag gyermekmedencében történik, úgyhogy a végére a benne ülő perfomerek már tejben tocsognak. Onnan kilépve áthaladtunk Dárdai Zsuzsa és Saxon-Szász János földre fektetett elektrografikáin, melyekre előtte hipermangánt szórtunk, és ez a lábunkról csöpögő tejjel vegyülve azt eredményezte, hogy amikor a fináléban a vörös szőnyegeken végigmasíroztunk a pavilonok között (én tangóharmonikával), lábnyomaink kékre-lilára színeztek mindent ahová csak léptünk. A bajkeverés nem volt újdonság az Opál Színház fellépésein, korábban kitiltottak bennünket a Merlin Színházból, amikor Paizs Miki (Sickratman) dobált a játéktérből pálpusztai sajtot a közönségre, szóval lett itt jó hangulat amit a Kampec Dolores Zúgó bemutatókoncertje tovább fokozott. Borítékolható volt, hogy az album két legfogyaszthatóbb dala, a Valahol lent a víz alatt és a Vízország aratják majd a legnagyobb sikert (az utóbbi az egyetlen dal a lemezről, ami 2009-ben a Kampec-besztofra került).

Az Expo után a zenekar- és színháztagokkal fergeteges házibulira mentünk az Erzsébet Királyné útjára. Ma is hálás szívvel gondolok azokra a hős szomszédokra, akik sztoikusan tűrték a hajnalig tartó zenélést, hangosokodást, Unicumos üvegek rejtélyes utazgatását a levegőben. Az egyik pillanatkép, amire határozottan emlékszem, hogy féltucatnyian egy Bizottság-dalt énekelünk Hárshágyi Péter szobájában, és a dobverőivel ütjük a ritmust a Glamox típusú fémradiátoron. A nappaliban kazettás magnóról szólt a zene, Yeanet Poett (Zsani) punkkazettájára pogózott a társaság, még Szombathy Bálint is, a kutyák és macskák feketekávét kaptak, Triceps pedig hajnalban ráborította a konyhaasztalt B. József költő- és performerre. Az egész feszkó egy Art Expós kitűző miatt kezdődött, B. József elveszítette a sajátját, és sorra gyanúsítgatta a többieket, hogy ellopták tőle. Legfőképpen Gasnerra gyanakodott, aki többször is elmondta neki, hogy látta a kitűzőt a padlón, és a konyhafalon lógó plüssmajom nyakába akasztotta. Hiába! Minden alakalommal amikor Gas kimondta azt, hogy „majom”  B. József haragja egyre nagyobbat lobbant, végül rátámadt, ekkor jött Tricps az asztallal, aztán lett sírás, fogcsikorgatás meg a végén nagy összeborulás, bocsánatkérés, mert már a Brahmajala Suttában is írva vagyon, hogy a világot a végig-nem-gondoltság uralja. Bezony.

Ágoston Béla a Zúgót követően tovább folytatta a zenélést különféle formációkkal, és a kétezres években a Zuboly nevű csapattal hatalmas közönségsikert ért el. Hárságyi Péter a Kampec-album után a Kispál és a Borz Bálnák ki a partra c. lemezén dobolt, majd a kétezres években jött a Kistehén zenekar, utána pedig a Knutdut Men. Hajnóczy Csaba és Kenderesi Gabi a Kampec Doloresszel a Bivaly hátán című albummal tért vissza a csapat korábbi hangzásához, örültek is a rajongók, szóval a Zúgó a magyar fúziós aterrock-jazz-folk egyedülálló pillanata, afféle magányos cédrus, melynek lombja a kísérletezés, a törzsét pedig négy nagyszerű zenész találkozása adja.

Ürmos Attila: Élet a Pink Floyd után - Zenék amelyek téged hallgatnak - PRAE.HU BLOG