2022. 08. 03.
Ella Fitzgeraldról másképp
Egy furcsa besztof és más jugó kiadású lemezborítók, amelyekre nincs magyarázat (Sorsfordító lemezek 10.)
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Ella Fitzgeraldról másképp

 

A lemeztasak-esztétika fiktív mélypontja, vagy, ha úgy tetszik, az aranymálna/gumicsirke-díjas listák egyik éllovasa a hetvenes években készült jugoszláv folk-lemezborító (az ún. narodnjak), melynek bizarr, eklektikusan szánalmas vizualitásában a németországi vendég-munkásokkal  hazavitt nyugati technológia keveredik a hegyiparaszt-ízléssel. Következményei a „Húsz jugoszláv albumborító, amire nem találunk magyarázatot ”, a „Tíz retro lemezborító, amin megfekszel a röhögéstől” és hasonlók. Évek óta keringenek a neten, és ha készítünk egy gyors statisztikát, szembe tűnik, hogy a legtöbb merényletet a cover-art ellen a szerb Župa megyei Alexandrovac faluban működő Diskos kiadó követte el.

Három fotó: 1 Mija Aleksić emblematikus lemezborítója (Szex és  keksz, 1969) a Diskos kiadónál; 2 A Hazug, hazug minden, ami a tiéd című kislemezével (PGP RTB kiadó, 1971) befutó, annak borítóján vaskos-szőrös lábait miniszoknyában illegtető Saveta Jovanović; 3. Saveta egyik későbbi lemezfotóján valamilyen fura lovasruhában (Diskos kiadó, 1980)

Három fotó: 1 Mija Aleksić emblematikus lemezborítója (Szex és  keksz, 1969) a Diskos kiadónál; 2 A Hazug, hazug minden, ami a tiéd című kislemezével (PGP RTB kiadó, 1971) befutó, annak borítóján vaskos-szőrös lábait miniszoknyában illegtető Saveta Jovanović; 3. Saveta egyik későbbi lemezfotóján lovasruhaszerű valamiben (Diskos kiadó, 1980)

Ennek tükrében dicséretes szándéknak tartom, hogy a partizánsapkás harmonikás Mija Aleksić vagy a Hazug, hazug minden, ami a tiéd című kislemezével befutó, annak borítóján vaskos-szőrös lábait miniszoknyában illegtető Saveta Jovanović leszerződtetése után a Diskos zenei szakértői, Tomić úr, Nosal úr és Anastasijević úr 1977-ben úgy döntöttek, rittyentenek egy jazz-válogatást Ella Fitzgeraldtól. Az angolszász kiadványokat megkerülve egészen Franciaországig utaztak, hogy az ottani RCA-Locomotive kiadásában megjelenő „Lady Jazz” besztofról tárgyaljanak. Amikor kiderült, hogy ez duplalemez, pénzben is, időben is  too much, akkor az eredeti 20 számból kiválogattak 12-őt, a jogdíjat és a bakelitkorong nyomtatását pedig  a német Topsounddal intézték. A több csődöt, eladást & cégfúziót sikeresen túlélő német lemeztársaság kiadványlistájában az album a szerb Najveći Hitovi (Legnagyobb sikerek) címmel szerepel, ami azt jelenti, hogy a Diskos válogatása semmilyen más országban nem jelent meg, és CD kiadása sem volt, csak egy kazetta-megjelenés, a nyelvileg pontatlan című Ladie of Jazz, amely után joggal feltételezhető, hogy a kiadó vezetőinek angol tudása legalább annyira felemás, mint a Diskos folk-felfedezettjének, a borítókon szorgalmasan mosolyvillantó/vicsorgó folksztár Šaban Bajramović fogazata.

Šaban Bajramović  fogsorának evolúciója (Diskos, 1977; Jugoton, 1984, VK, 1986)

Fotó: Šaban Bajramović fogsorának evolúciója (Diskos - 1977, Jugoton - 1984, Vojvodinakoncert - 1986)

A megjelenés évszámát nem tüntették fel sem a piszkosszürke korongcimkén, sem később a lemezkereskedelmi weblapokon. Vélhetően 1978 és 1983 között került a boltokba, akár többször is utánnyomva, sutyiban, a már említett  júgó-német gastarbeiter-vonalon. Amitől mégis kuriózumnak számít ez a furcsa kiadvány a 13-szoros Grammy-díjas énekesnő besztofjai között, az az album borítója. Ne számítsunk remekműre. Egy kissé korosodó, testesebb énekesnő szorítja a mikrofont és énekel. A kiadó folk-albumainak ízléstelen fotóihoz képest ez így egészen korrekt. Egyetlen szépséghibája: a discogs.com bejegyzése szerint a fényképen Mahalia Jackson látható, és nem Ella Fitzgerald.

 

Ella Fitzgerald vagy Mahalia Jackson?

Fotó: A francia válogatás borítóján az "igazi" Ella Fitzgerald szerepel, de a jugó kazettán és lemezen is ő van? Vagy ez valóban Mahalia Jackson? 

Szinte hallom a fő és felelős szerkesztő Tomić úr balkanológiailag borítékolható védekezését: „Jebiga! Ezek az énekesnők olyan egyformák…” Ha megnézzük a francia és a jugó lemezfotót a két személy  haja és ruhája valóban hasonlít egymásra. Csak apró különbségek látszódnak. Mahalia idősebbnek és testesebbnek tűnik, ami, figyelembe véve, hogy Ella később már leadta kilóit, akár bizonyíték is lehet. Ugyanakkor ember legyen a talpán aki biztonsággal állíthatja, ki van a borítón. Ha azonban félretesszük ezt az apróságot, és a zenére koncentrálunk, már nem is olyan rossz a helyzet. A lemezpiacon rendkívül szapora Fitzgerald Best Of-ok és Greatest Hits-ek zöme ugyanis az énekesnő siker-korszakából merít, az 1955 és 1967 közöttiből, amelyet a Verve kiadó égisze alatt töltött. Az egyetlen válogatás, amely megkerüli ezt az időszakot az 1977-ben megjelent francia Lady of Jazz duplalemez, és a válogatást tovább válogató, dalok sorrendjét megváltoztató jugoszláv Najveći Hitovi. Miért fontos ez?

 

Ella Fitzgerald a harmincas években  futott be, Chick Webb zenekarával. Ez volt a big bandek és swing nagy korszaka, amely a negyvenes évek közepéig tartott. A dzsesszben ezután  irányadó bebop vagy bop korszakban az énekesnő váltani tudott, sőt az ekkoriban megjelenő scat irányzatnak fő alakítója és egyik legnagyobb ikonja lett.  Az ötvenes években szorosabb munkakapcsolatot ápolt Norman Granzzal, aki 1955-ben megalapítja a Verve lemezkiadót, és ezt valóságga Ella Fizgerald köré építi.

Képaláírás: Ella és Norman Granz

Fotó: Norman Granz és Ella Fitzgerald, 1950-ben

Az énekesnő karrierje felfele ível, határ a csillagos ég. Rengeteget dolgozik, lefogy, drága ruhákba öltözik és bejáratos lesz a zenebusiness felsőbb köreibe. Bár a Verve időszak stúdióalbumaira többnyire jóhangzású, vértelen slágerek tucatjait rakják, az ebben az időszakban kiváló minőségben felvett koncert-felvételeken tovább hallhatjuk a negyvenes évekből ismert zabolátlan, ironikus, kísérletező kedvű Ella Fitzgeraldot. Aztán a hatvanas években Granz 3 millió dollárért eladja a Verve-et a Metro-Goldwyn-Mayer kiadónak. Ha lajstromba vennénk a világ  legelhibázottabb cégeladásait, azon túl, hogy a listát valószínűleg a Lucasfilm elkótyavetyélése a Disney-nek vezetné, a Verve-et az MGM mancsaira játszó szerződés is ott lenne a tízes listán. Az új tulajdonosi elvárások hatására 1967-ben Ella Fitzgerald a Capitolhoz szerződik, 1996-ban bekövetkező haláláig számos kiadót vált. Az utolsó években súlyos betegséggel küszködő énekesnő zenészbarátokkal veszi fel lemezeit, a Verve Kiadóval elért sikereket már soha nem tudja megismételni.  

A legtöbb biográfia az énekesnő ötvenes évek közepétől készített songbookjait (daloskönyveit) és csilivili hangzású kislemezeit magasztalja, ahol a klasszikus gitár-dob-rézfúvósok jazzkíséret mellett vonósok és fafúvósok csillapítják a ritmust, tompítják az éleket, konszolidálják a zenét, hogy az amerikai középosztály divatos lemezjátszóiról kellemesen kússzon a hang a háttérbe, amíg a családfő Washington Postot olvas és a kávéját issza. Ella pályafutása a Verve-nél ékesen bizonyítja a közhelyet: a sikernek ára van. Még a zenekritikusok dicsérte sogbookok sem egyenértékűek. Bár Ella tehetsége mindben felragyog, azért a Cole Porter, Duke Ellington, George Gershwin triászon túl a többiek (Irving Berlin, Jerome Kern, Harold Arlen, Johnny Mercer) végighallgatása helyenként olyan, mintha az Ágiszörpöt víz nélkül próbálnánk lenyelni. Értem én, hogy slágereik tökéletesen belesimultak a korba, csakhogy pár év múlva  jött a Beatles, a Rolling Stones, majd a Led Zeppelin, a Pink Floyd, a Kraftwerk és a többiek. Jó hogy jöttek! Jó, hogy elsöpörték őket! Mert igazából Ella Fitzgerald pályafutásában legizgalmasabb az az időszak amikor és ahogyan a csúcsra jutott, nem az, amikor már ott tanyázott.

            A tucatszámra megjelenő válogatások zöme mégis a Verve korszakból merít.  Talán az időközben Sonyhoz került MGM érdekérvényesítésének áldozatai ezek a besztofok, hiszen így nem kell jogdíjat fizetni a többi kiadónak, nyomjuk a sajátunkat és úgy teszünk, mintha ennyi volna az énekesnő karrierje. A bulis swing és bop slágerek  helyett ezerrel tolják az Ella csodás hangregisztereit hollywoodi negéddel csillapító zenekíséretet, amely a gettók tánctermeiből a középosztálybeli fehér családok otthonába úsztatta a dalokat. Bezony. A konyhagépesített, rövidre nyírt gyepű kertesházak nappalijába illő  It's Only A Man vagy Sun Forgot To Shine This Morning típusú andalító meloszok töltik ki a válogatás CD-k fő idejét, és a legpezsgőbb ritmusok is legfeljebb a bossanováig merészkednek, puccos kávéházakba valók háttérzenének, szóval,  ha egy érdeklődő fiatalember szeretné megismerni a különféle irányzatokban otthonosan mozgó Ella Fitzgeraldot, akkor az ilyen vértelen, puhapöcsű válogatásokból egy kanyit se’ fog megtudni.

Egy Verve-válogatás Ellától amely egy-két rövid fellángolástól eltekintve dögunalom...

Fotó: Egyik a súlytalan Verve-válogatások közül. Érdemesebb a lent közzétett számlistát kivadászgatni a Chronological Classics sorozat Ella Fitzgerald albumaiból.

És most vissza is kanyarodhatunk a Najveći Hitovi című jugó válogatáshoz, ami zeneileg egészen korrekt munka: a negyvenes évekkel indít, a második számmal felpörgeti a hangulatot, a harmadikra már az őrült kísérleteknél járunk, a negyvenes években szárnyra kapott scat irányzatnál, amely  olyan a jazz-ben, mint a fonikus költészet a lírában: hangulati elemekből szőtt fiktív szavak, hörgések, gajdolások elegye, nincs nyelvileg értelmezhető szó, az érzelmi hullámzást azonban tűpontosan közvetíti, izgalmas,  szabálytalan.

Már említettem, hogy a Verve korszak legértékesebb produktumai az élő felvételek. Amennyire Ella visszafogott a stúdióban, annyira kísérletező kedvű a koncerteken. A Summertime-nak  például létezik több ironikus, nevetős, társadalomkritikus stb. verziója, az 1970-es budapesti koncerten a The Girl From Ipanema elején pedig olyan scat-beveztőt tol az akkor 53 éves énekesnő, ami a fonikus költészet nagyjainak is becsületére válna. Szóval Ella megismerésében a következő fázis az élő felvételek hallgatása, ám amíg sikertelen az első, addig nincs következő sem. Ehhez kell a korai swing,  bop és scat dalok megismerése, egy kitérő Louis Armstronggal, plusz a hatvanas évek végének popos jazzdalai a Verve utáni időszakból (a Misty Blue albumból táplálkozó rész a francia és jugó válogatás leggyengébb láncszeme), hogy teljes képet kapjunk Ella Fitzgeralről. Utána jöhet a sok Verve-válogatás, vagy inkább egy Duke Ellington Songbook. A mindenféle olcsó Greatest Hits-eket átlapozva el kell ismernem: hiába a tré borító, a hányásszínű lemezcimke és a Mahalia Jackson-fotó, a Diskos folk-edzette igazgatói kiváló érzékkel rakták össze a dalokat, kihagyva a francia válogatásról azt a nyolcat, ami valóban töltelék. Már csak az a kérdés: létezik olyan, hogy a legjobb Ella Fitzgerald válogatást egy balkáni, šumadijai nagyfaluban rakták össze?

Döntsétek el ti magatok! Íme a a lemez dalainak (és pontos verzióinak) listája:

A1            It's Only A Papermoon (1945-ös változat a The Delta Rhythm Boys-szal)

A2            A Tisket - A Tasket (1938, Chick Webb orchestra-val, ez a jó, nem a későbbi Verve-változat)

A3            Flying Home (1945, a scat stílus alapműve, kötelező tananyag)

A4            We Can't Go On This Way (1938-as változat)

A5            Basin Street Blues (duett Louis Armstronggal, 1955)

A6            That Old Black Magic (1955)

B1            I've Got The World On A String (1950)

B2            Smooth Sailing (1951, ez is fontos scat-darab)

B3            The Chokin Kind (A Capitoliumos Misty Blue-ról, 1968)

B4            Born To Loose (A Capitoliumos Misty Blue-ról, 1968)

B5            This Gun Don't Care (A Capitoliumos Misty Blue-ról, 1968) – ezen a ponton válik az album kissé közhelyessé, talán sok a három szám erről a erről a nem túl jó country-popos albumról. Én helyette a Savoy Truffle beatles-covert tettem volna ide az 1969-es Ella című szintén Capitolos nagylemezről…

B6            Lover Come Back To Me (1955)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés