Fejet rázni, slágerre táncot ropni, ez is popzene. Meg a Pancsoló kislány is. Strandot élvezni, Bambit szürcsölni... ám ahogy az önfeledt fürdőzés nem elegendő élmény már, úgy a tánc sem! Kell a fokozás: popra power-pop, fürdőre élményfürdő, kutyára dér, és ha már a metál sem elég, ott a power-metál. Az én kis huszonegyedik századom nem viselheti az egyszerű örömöt. Ha látvány, akkor fényképez, dokumentál, közösségi hálón oszt, ha zene, akkor turbóz: pátoszból & közhelyből zajt erősít, amíg úgy nem szól, mint a légkalapács, aztán elé biggyeszti a power jelzőt. Pedig nem kemény, csak hangos. Nem vas, csak gumicukor. Nem ének, csak óbégatás. Nincs baj, a szoftver minden fals hangot javít: kiheréli Elvist, kopaszra nyírja a Beatlest, virágmintás pizsamába öltözteti a Sex Pistols-t. Népiből mulatóst csinál, diszkóritmusba töri, a tévéstúdiók színpadán jöhet az „ihaj”, a fényhelikopter és a stroboskóp, az emberiségnek nincs esélye, menthetetlenül és végérvényesen kipusztul. Amikor az Alvin és a mókusok féle héliummal dúsitott vékonyka vokálok támadnak a rádióból, már az idejét is tudom: eljön hamar. Aztán a sok férc, emlékzene, reciklált-remixelt bégetés  közt megszólal a Get Lucky, mintha egyenesen a funk-soul égi templomából praccozták volna le a Daft Punknak 2013-ban. Estéről-estére hallani rádiókban, táncos szórakozóhelyeken azóta is a csodát, letűnt korok nagy slágereinek egyenesági leszármazottját: Vitéz Get Lucky-t. Ha most 1981-et írnánk, akkor csapatban nyomatná, mint a Bosszúállók: Vitéz Boogie Wonderlanddel, Vitéz Get Down on Ittel, vagy akár Vitéz Thrillerrel, csakhogy az új generációk Michael Jacksont már nem a videoklipekből ismerik, hanem a Plats Vs Zombies nevű számítógépes játékból (PopCap Games, 2009), ahol táncos zombiként hívja elő követőit a föld alól, piszkosan-véresen, szakadt ruhákból kilógó csontokkal dancelnek a ház felé, hogy megegyék a gazda agyát. Szóval a hősöknek annyi! A gyerekek tűzágyúval, jégpuskával lövik zombie-Jacksont, Dr. Strange teleshopon ajánl ezós nyakláncokat, Thanos jó földművesként bioetanolhoz termel repcét a birtokán, Thor pedig májcirózist kap a sok sörtől.  A gitárpárbajozók & diszkókirály-harcosok kései utódja Vitéz Get Lucky  egyedül áll a porondon, teljes fegyverzetben. Sem társa, sem igazi kihívója nincsen.
Aztán a homályból elősunnyog valami. Nem sötét lovag vagy főgonosz (aki a rossz oldalon áll ugyan, de azért még jellem), inkább egy alattomosan kavargó nyálkás-zselés-tejszínhabos mocsár. Kérdés, milyen lehet pengeéles karddal tejszínhabot vágni (posztmodern irodalom?), sarkantyús csizmával ragadós nyálkába rúgni, buzogánnyal zselét loccsantani?  A vitézi torna átlényegül, az új, feltörekvő zenészek, írók, költők, festők megmérettetése helyett celebek, politikusok és politikai elemzők foglalják el a műsoridőt és a lapok címoldalait. Annyira súlytalanok, hogy a kocsonya-áradás teteje be sem reped a lábuk alatt, a zselés hullámok egyre feljebb tolják őket, már úgy viselkednek mint a rocksztárok, miközben az alkotók zömét rezervátumokba terelik, amelyek kerítését politikai hűségből & belterjes kapcsolati hálókból szövik. 

Mi a következő fázis? Talán a vitaműsorokban megjelenő pártvigécek, kommunikációs traktorok (cél: beszántani minden ellenvéleményt) és elemzők helyett valódi kocsonyák remegnek majd a műbőr stúdiófotelekben, te meg nézel, mint az a plázacica az orosz tankra, aki a Mamutos shoppingolás közben egyszer csak ott találja magát az ötvenhatos Széna téri harcokban, mert valahol valaki rossz irányba tekert egy kapcsolót az időgépen.

A Get Lucky a francia-amerikai Daft Punk zenekar Random Access Memories nagylemezén és kislemezen is megjelent 2013-ban. A single-változat még abban az évben több mint egymillió példányban kelt el, és a Get Lucky ma is az egyik legtöbbet pörgetett tánczene. Stílusa: house-elemeket tartalmazó vokális disco-funk-pop. 
A zeneszám itt hallgatható meg